Avar kori emlékek

Fémdetektorozás szempontjából a nyári hónapok kevésbé népszerűek, hiszen a régészeti lelőhelyek java része ilyenkor sűrű növényzettel fedett és ez általában megnehezíti vagy éppen lehetetlenné teszi a kutatást. Az idén nagy szerencsénk volt, ugyanis a nyár elején felfedezett egyik új lelőhelyünket épp ebben a szezonban hagyták parlagon. Mindez azt jelentette hogy a kb. három hetenként újratárcsázott tükörsima talajon gyakorlatilag egész nyáron zavartalanul dolgozhattunk. 

Avar kori ólom amulettek

Legnagyobb örömünkre a terület avar kori szórvány leletekben is bővelkedik. A szép szíjvég vereteken kívül egy számunkra ezidáig ismeretlen lelettípussal is megismerkedhettünk. Meglepő mennyiségben és változatos formavilágban találtunk ólomból készített csüngődíszeket vagy amuletteket. A szakirodalomban elég kevés információra leltünk ezekkel a tárgyakkal kapcsolatban. 

Ólom mellkereszt

Végül arra jutottunk hogy ezek a leletek leginkább női és gyermek sírok mellékleteként kerültek elő és valószínűleg az olcsóbb alapanyag és egyszerűbb előállítás miatt főleg köznépi használatban lehettek. Elképzelhető hogy zsinórra fűzve vagy ruhára aggatva viselhették és talán óvó-védő szerepük is volt. Sőt ugyanitt egy ólom mellkereszt is napvilágra került amely nem kizárt hogy úgyszintén az avarokhoz sorolható...

Avar övkészlet bronzveretei

A leletek a Szarvasi TSM gyűjteményébe kerülnek.

Megjegyzések