II. István (1116-1131) ezüst dénár

 A közelmúltban ismét egy szép ezüst dénárral gazdagodott a Szarvasi TSM éremkollekciója, mely Csabacsűd közelében került elő egy Árpád-kori település fémdetektoros kutatása során. 

II. István (1116-1131) ezüst dénár

A XII. századot, a magyar pénztörténet vonatkozásában gyakran az anonim dénárok, vagy az aprópénzek korszakának szokták nevezni. A nemesfém hiánya miatt, egyre kisebb és rosszabb minőségű érméket vertek a Magyar Királyságban. "Könyves" Kálmán király (1095-1116) uralkodása alatt meglehetősen felgyorsult ez a folyamat. Ennek eredményeként a dénárok mérete drasztikusan csökkent, így alig marad hely a köriratoknak, ezért előbb rövidítéseket használtak, majd érthetetlen jeleket vagy betű-utánzatokat. Legvégül a hátlapról, majd az előlapokról is eltűnt mindenféle értelmezhető felirat. Ezért ezekkel az un. "néma" dénárokkal a numizmatikai szakemberek is sok esetben bajban vannak, hiszen igen nehéz őket konkrét uralkodóhoz kötni. A képen látható hihetetlenül aprócska fizetőeszköz még láthatóan nagyon jó minőségű ezüst alapanyagból készült. Később már sokat romlott a dénárok minősége, amit jól szemléltet az egyik fotó, melyen összehasonlításképpen egy II. Béla dénár mellett is szerepel. 

Előlap: Egyenlőszárú kereszt, végein ékekkel, szárai között keresztek és pontok

Hátlap: Belső vonalkörben kereszt, szárai között ékek, a két vonalkör között kereszt és vonások

  • Anyag: ezüst
  • Méret: 11mm
  • Súly: 0,32gr
  • Referencia: ÉH 42

Az érme a Szarvasi TSM numizmatikai gyűjteményét színesíti.

Megjegyzések