Török kori erszénylelet Káka faluhelyről

Néhány nappal ezelőtt lettünk figyelmesek az egykori Káka falu lelőhelyen kínálkozó frissen feltárcsázott kicsiny földterületre. Ezekben az unalmas nyári hónapokban egyéb lehetőségek híján meglehetősen ritkán lendülnek akcióba a szegre akasztott fémkereső műszerek. Ezért a földtulajjal való gyors egyeztetést követően úgy csaptunk le a két éve már átvizsgált kis területre, mint tyúk arra a bizonyos dologra... Sajnos a fellazított laza levegős talajra még jócskán ráfért némi csapadék a tömörödés miatt. Szerencsénkre ez néhány napon belül meg is valósult. 

Még szinte fel sem száradt a talaj, mi már nagy lelkesedéssel lengettük felette a műszereinket. Nagy örömünkre az első találatok egyike 12 darab összetapadt ezüst dénárból álló kis éremkupac volt, amit annak közvetlen környezetéből további 6 db I. Ferdinánd veret követett. Bátorkodunk tehát kijelenteni hogy a fentiek ismeretében akár egy szerényebb éremkincs leletről is beszélhetünk, amit egy szép ezüst lemezfejes gyűrű koronázott meg legvégül. A szokatlanul nagy méretű korong alakú gyűrűfejen egy díszes vésett motívum ill. csillag és félhold figyelhető meg. A szóban forgó ékszer az érmék szóródási zónájából került felszínre, így akár része is lehetett az egykori rejtésnek vagy elveszített erszénynek.  A fotókon látható leletek a Szarvasi TSM gyűjteményét gazdagítják.









Megjegyzések