Honfoglalás kori veretek

A jelenleg kutatott új lelőhelyünkön szórvány leletek tekintetében főként a szarmata és az Árpád-kor van túlsúlyban. Viszont a képen látható két bronzból készült veret minden bizonnyal a honfoglalás kort képviseli. 

Honfoglalás kori veretek

A kisebbik veret hasonmását nyár elején, mintegy másfél kilométernyire találtuk meg több társával együtt, melyek viszont színezüstből készültek aranyozott díszítéssel. A szóbanforgó ezüst leleteket egy korábbi posztban már be is mutattuk. Az egyszerűbb bronzból előállított darabok köznépi használatban lehettek, a nemesfémből készült példányok vélhetően rangosabb személy ruházatát ékesítették.  A nagyobbik csepp alakú csüngő érdekessége hogy az eredeti függesztő karikával együtt került elő.

A fémkereső műszerrel felderített leletek a Szarvasi TSM gyűjteményét gyarapítják.

Megjegyzések