Árpád kori ember alakos medál

Szerencsére a múlt hét sem telt el izgalmas leletek felfedezése nélkül. A tavaly november óta kutatott nagy kiterjedésű egykori faluhelyről felszínre került fémtárgyak túlnyomórészt virágzó késő középkori mindennapokról árulkodnak. A lelőhely déli végében viszont már inkább az Árpád korra utaló emlékek kerülnek túlsúlyba. A múlt hét során ezt a területet vettük szemügyre néhány fémkereső műszeres terepbejárás alkalmával. Amint azt már megszokhattuk a 11-13. századi lelőhelyek jóval szűkmarkúbban adják a fémleleteket, de ha mégis előkerül valami az mindenképpen figyelmet érdemel. Most sem történt másként...

Árpád kori ember alakos medál

Az egyik legérdekesebb tárgy ezúttal egy viszonylag ép patinával megőrződött bronz medál, melynek egyik oldalán bal kezében fegyvert (lándzsát?) tartó emberalak, a másikon pedig egy saját farkába harapó négylábú állat figyelhető meg. Az öt forintosnál alig nagyobb lelet azért is izgalmas számunkra, mert tavaly tavasszal egy ásatás közeléből zavarba ejtően hasonló figurákkal díszített ólom medált találtunk, szintén fémkereső műszer segítségével. A két motívum együttes használata minden bizonnyal komolyabb jelentéssel is bír. Jó volna egyszer erről is megtudni valamit 🙂

Árpád kori ember alakos medálok

A féltucat III. Béla(1172-1196) által veretett réz tálkapénz és kufikus érme mellett még említést érdemel néhány szép gyűrű is. Ezek közül is legérdekesebbek, - a főleg az Árpád korra jellemző formai jegyeket viselő hosszított vállas és lemezfejes kialakítású példányok.

Középkori pecsétgyűrű liliom motívummal

Ember alakos medál gyűrűkkel

Árpád kori hosszított vállas pecsétgyűrű

Árpád kori lemezfejes gyűrű geometrikus ábrázolással

Középkori pecsétgyűrű geometrikus motívummal

A képen látható leletek a Szarvasi TSM gyűjteményét gyarapítják.


Megjegyzések